Kedves hallgatók!
Legutóbbi találkozásunkkor a digitális adatrögzítés forradalmával foglalkoztunk. Az analog kazettákat éppen huszonöt évvel ezelőtt váltotta le a compact disc, azaz a CD. Ez volt az első digitális adathordozó, mely nagy menyiségű és kiváló minőségű tartalom tárolására volt képes. A CD, a DVD és a legújabb technológiák, a Blu Ray és a HD DVD azonban mára egyaránt elavulttá váltak, hiszen egy pendrive, vagy egy mp3 lejátszó alkalmas zenéink, filmjeink, dokumenumaink rögzítésére, tárolására és bármikori lejátszására.
Sőt: az interneten ingyen készíthetünk magunknak RSS honlapot (tárhelyet is kapunk hozzá), a közösségi megosztó oldalak, a YouTube és a Flickr pedig szintén alkalmasak arra, hogy feltöltsük és bárhol hozzáférhetővé tegyük digitális tulajdonainkat. Ennek ellenére a nagy világcégek, pl. a Sony folyamatosan harcolnak az új idők új technológiái ellen: a PSP konzol speciális tárolóegysége, az UMD és a szinte hetente frissített firmware is erről tanuskodik.
A jövő (sokunknak már a jelen) tehát az online adattárolás kora, amikor sem DVD-t, sem pendriveot nem használunk. Elég egy élő internet kapcsolat és bárhol a világon, bármilyen gépről hozzáférhetünk tartalmainkhoz. Mindez a digitális kulturális élet alakulását is nagyban befolyásolja, hiszen sosem látott módon és sebességgel áramlik az információ a világban. A művészek számára pedig az információ egyenlő az inspirációval.
2007. október 9., kedd
2007. október 1., hétfő
Második előadás
Kedves Hallgatók!
A második előadáson szó volt a hazai és a külföli online médiapiacról, a kereskedelmi médiumok fogyasztásgeneráló szerepéről, az Index és az Origo blogszolgáltatóiról, a Blog.hu és a Blogter.hu címlapjáról, a szerkesztési megfontolásokról, a web2.0 integrálódásáról a hazai mainstream médiába.
Beszéltünk a huszadik század végén, a huszonegyedik század elején a fogyasztói társadalmakban végbement individualizálódási folyamatról, melynek eredményeképpen a sztárkultuszt és a push médiát felváltotta a web2.0 és a személyre szabott fogyaszói piac.
A digitális adatrögzítés feleslegessé tette a hagyományos hordozókat (és ezek piacát) a filecsere és megosztás a hiperdisztribúció (online médiaterjesztés) feleslegessé tette a médiahatóságot és a földi/digitális sugárzást felügyelő testületek munkáját.
Átalakulóban van az ismert médiapiac, az új digitális művészetek pedig gyökeresen átalakítják kultúránkat. Ahogy McLuhan már a televízió hőskorában megmondta, globális faluban élünk, ahol a nemzeti értékek és kulturális sajátosságok nem vesznek el, sőt: az új médiavilágban a marketing osztályok és állami szervezetek helyett csak maga a felhasználó dönti el, hogy mit kíván és mit nem kíván fogyasztani. A hatékony médiatermék pedig kiemelkedő és karakteres kell, hogy legyen.
Átvettük a kötelező és az ajánlott irodalamat, melyek közül kiemeltem a legfontosabb olvasnivalókat.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)